Ha új hónap, akkor új rovat (illetve blog) is. No, nem lesz ez minden hónapban így. Ideje azonban helyi szinten és egyben a virtuális térben is részletesen foglalkozni a településfejlesztéssel. Továbbá reményeink szerint az életmóddal kapcsolatos témákat is könnyebb lesz ezentúl körbejárni ilyetén formában is.
Mivel egyre aktuálisabb települési szinten is foglalkozni a dohányzás ártalmaival, ezért első bejegyzésünk szóljon éppen erről, hiszen a tegnapi napot pont a dohányzás elleni világnapnak kiáltották ki az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének kezdeményezésére 1988-ban.
Erdővidéken nem hallottunk hasonló kezdeményezésről, Sepsiszentgyörgyön azonban aktívak a fiatalok, ha cigarettáról van szó. Bocsánat, ha a cigaretta ártalmaira való felhívásról van szó. Így helyes.
Íme tehát a Háromszék című újság beszámolója. Érdemes az eredeti cikket követő hozzászólásokat is elolvasni!
Néhány mikós diák plakátokkal vonult a sepsiszentgyörgyi városközpontban 2010. május 31-én délelőtt, hogy felhívja a figyelmet a dohányzás ártalmaira.
A megyei közegészségügyi igazgatóság szervezésében tartott megmozdulás egy több hetes oktatóprogram része, amelynek záróakkordjaként a dohányzás elleni világnap (május 31.) alkalmából ingyenes szén-monoxid-mérést is végeztek az Erzsébet parkban felállított sátornál. A szervezők elmondták, a passzív dohányosok között is mértek igen magas tüdőszennyezettséget, a jelentkező dohányosok sorában pedig egyenesen aggasztóak az eredmények. (fekete)forrás: 3szek.ro